Alapítvány a Vidrákért

Telefon: (06) 30-258-3637

Postacím: 1156. Bp., Nyírpalota u. 60.

E-mail: gerapal@t-online.hu ;Honlap: www.vidraalapitvany.hu

A jövőbeli Agrár-környezetgazdálkodási támogatások áttekintése, különös tekintettel védett állatfajaink jelenlétére és táplálkozására halastavainknál

VITAANYAG ÉS JAVASLAT

Összeállította:

az "Alapítvány a Vidrákért" szervezet kuratóriuma

2006 szeptemberében

BEVEZETÉS

Hazánk halasgazdái számára a jövő évtől az eddigieknél több újabb természetvédelmi, valamint agrár-környezetgazdálkodási Európai Uniós és nemzeti támogatás válik hozzáférhetővé.

Ez feltétlenül üdvözlendő, hiszen ezzel a magyarországi agrárium és vidékfejlesztés új időszaka is útjára indul. De hogy mindez az elkövetkező időszakban ne járjon együtt konfliktusokkal - vagy legalábbis azok számát valamelyest visszaszoríthassuk -, már most tisztázni érdemes azokat az alapvető nézetbeli különbségeket, amelyek a halgazdálkodók és a természetvédők között kialakultak az elmúlt évek során.

Jelen vitaanyag a tisztázást és a közeledést szeretné szolgálni azzal, hogy bemutatja azokat a hatályos, illetve a jövő évtől érvénybe lépő agrár-környezetgazdálkodási támogatásokat, amelyek a gazdák számára részben már hozzáférhetők, vagy a jövő évtől válnak azzá. Egyben, ezek figyelembe vételével felvetünk olyan megoldásokat, amelyek az egyik sarkos és eleddig eldöntetlen kérdése próbálják megadni a választ: a védett állatfajok egyedei által okozott halgazdálkodási veszteségek esetleges ellensúlyozására.

VÉDETT ÁLLATFAJOK ÉS HALGAZDÁLKODÁS

Lássuk, hogy az elkövetkező időszak során a vizes élőhely-típusainknál, elsősorban az extenzív halastavaknál élő védett állatfajok egyedei által okozott "nehézségekre" milyen megoldások lehetségesek annak érdekében, hogy tompítsuk a gazdák és a természetvédelem közötti ellentéteket - figyelemmel a várható jövőbeli agrár- és természetvédelmi támogatásokra.

Az első két pontban az általában legtöbbet hallott "kívánalmakat" ismertetjük:

1. A védett állatfajok egyedei által okozott gazdálkodási veszteségek kompenzálására a jövőben jöjjön létre egy uniós és/vagy nemzeti forrásból fedezett "Kártérítési Alap".

Megjegyzendő: ennek rendkívül kevés a realitása, és értelmetlen is lenne, hiszen a halastavaknál élő takarmány- és halevő védett állatfajok összességét tekintve elképzelhetetlen, hogy egy ilyen alap mi alapján rangsorolna. Ennek megállapítása inkább terméketlen vitákhoz vezetne, és perek sorozatát hozhatná magával.

2. A tógazdaságoknál kötelezővé kell tenni, hogy az üzemtervekben megjelenítsék a védett állatfajok egyedeinek létszámpontos jelenlétét, és ennek alapján kalkulálják a várható gazdálkodási eredményt, ti: a védett állatfajok egyedei által okozott kárvesztés eleve a gazdálkodás része kell legyen.

Ez már a fentinél tetszetősebbnek tűnhet, de kivitelezése nehezen képzelhető el: ki, mi alapján határozza majd meg, pl. egy-egy halastónál, hogy ott egy-egy időszakban mennyi védett takarmány- és halevő madárfaj egyede, mennyi vidra élhet, mennyi ezek napi takarmányszükséglete stb. Az ilyesfajta elvárás, akárcsak a 1-es pontban írt elképzelés terméketlen viták, és perek sorozatához vezethet.

Az alábbiakban az általunk javasolt megoldásokat foglaljuk össze:

1. A jövőben a célprogramokhoz kapcsolódó pályázatoknak biztosítaniuk kellene azt a lehetőséget is, hogy a gazdálkodás során eleve kalkulálni lehessen a védett állatfajok egyedeinek a táplálékszükségletéből adódó többletkiadást - mégpedig létszámuktól függetlenül.

Magyarán: fel kellene kínálni egy olyan pályázati lehetőséget, aminek során meghatározott mértékben lehetővé válna az agrár-környezetgazdálkodási célprogramok során az ilyen kiadások támogatása is. A gazdálkodás biztosítja ugyanis, hogy egy-egy adott élőhelyen az állatfajok sokasága megtalálja azokat az alapvető feltételeket, amelyek lehetővé teszik számukra a táplálkozást, és mindaddig, amíg nincs az ilyen kiadásokra is valamiféle fedezet, addig ez a probléma - ti: a károkozás folytonos felemlítése - megmarad.

Annak ellenére is, hogy rendkívül sokféle és nagy összegű uniós támogatásokra van kilátás a jövőben. De ezekben nem jelenik meg a védett állatfajok jelenlétéből (főleg a táplálkozásából) adódó gazdasági értékvesztés lehetséges kiegyenlítése.

Egy pályázati-csomag kapcsán azonban megvalósulhatna, hogy kiegészülve a területalapú támogatásokkal, a gazdának lehetősége nyíljon pályázat útján az általa feltételezett, a védett állatfajok egyedei által okozott kárvesztés pótlására, mégpedig az "Extenzív halastavak fenntartása célprogram" keretén belül (amit megdöbbenve hallottunk, hogy talán mégsem hirdetnek meg; ennek a gondolatát is rendkívül felháborítónak tartjuk), vagy ahhoz szervesen kapcsolódóan. Természetesen ez nem tudná a teljes kárösszeget fedezni, nem is ez lenne a célja, hanem a pályázatot elbíráló kuratórium döntése értelmében kapna a gazda egy jóváhagyott összeget, legkevesebb (vagy maximum) 5 év időtartamra.

Látni kell, hogy egy gazda számára komoly materiális terhet jelent a takarmány- és halevő védett madarak jelenléte, amit önmagában csak a halasgazda nem viselhet a jövőben; ezért kellene egyfajta kompenzációs lehetőséget biztosítani a számára. Emiatt lenne kívánatos, ha a jövőbeli agrár-környezetgazdálkodási célprogramokhoz kapcsolódó pályázatok azt is lehetővé tennék, hogy ilyen jellegű kérelemmel is élhessenek azok a gazdák, akik ezt igénylik.

Mindenféleképpen tisztázandó azonban: mit, mikortól tekinthetünk veszteségnek, a gazdálkodási ráfizetés hány százalékát, amit bizonyíthatóan az adott területen élő védett állatfajok egyedei táplálkozása okozott és nem az esetleges más természetvédelmi - pl. vízkormányzási - szigorítások?

5-10%os ilyen gazdálkodói veszteség a célprogramban támogatást kapó gazdák számára talán elfogadható - vagy kevesebb, esetleg több? -, amit egyértelműen tisztázni kell, és a szerződéskötés során azt írásba kell foglalni.

Persze kérdés az is, hogy ezt mi alapján lehet kikalkulálni, mert ha lesz ilyen pályázati elérhetőség, borítékolható, hogy a gazdák zömének igencsak vastagon fog majd a tolla.

Megoldás lehetne, ha ez a fajta pályázati csomag kizárólag a fokozottan védett madár- és emlősfajok egyedei által okozott esetleges kárvesztés egy részét kompenzálná a halastavaknál.

2. Kérdés persze, mi történik akkor, ha nem lesz a jövőben ilyen pályázat? Ez is áthidalható problémának tűnik, és erre is meg lehetne találni a fedezetet a jövőbeli pályázati lehetőségek keretén belül.

Leginkább a vízimadarak esetében vetődhet fel "komolyabb nehézség" - vidránál nem igazán, de megtörténhet -, annak ellenére is, hogy az extenzív halastó célprogram folytatásához még madárriasztási tervet is készítenie kell a gazdának az érintett nemzeti park igazgatóság közreműködésével a program folytatása érdekében.

Tehát eleve terveznie kell a takarmány- és halevő vízimadarak jelenlétét, és megfelelő óvintézkedéseket is magára kell vállalnia, annak teljes anyagi vonzatával együtt a célprogramban vállaltak megvalósítása során.

Nos, ha bizonyítani tudja, hogy a fokozottan védett madár- és emlősfajok által kivett takarmánymennyiség érzékeny kárvesztést okoznak számára, akkor, erre az esetre, és csak erre az esetre kaphatna létjogosultságot egy olyan pénzügyi alap létrehozása a célprogramok pályázati-csomagján belül, amivel az ilyenfajta problémákra lehetne anyagi fedezetet nyújtani a gazdának. Ez kizárólag ilyen helyzetekre kínálna anyagi kompenzációt a halasgazdának.

A bejelentett "túlkár" mértékének megítélése és elfogadása az illetékes államigazgatási egységek kötelessége lenne, és az ilyen kiadásokra elkülönített alapból fedeznék az odaítélt pénzösszeget.

Az eldöntendő kérdés, hogy ha lenne egy ilyen finanszírozási keret, azt melyik államigazgatási egység kezelje (FVM, KvVM stb.); ennek eldöntése akkor válik aktuálissá, ha elhatároztatik a létrehozása, bár a véleményünk szerint, fokozottan védett állatfajokról lévén szó, ezt egyértelműen a természetvédelmi igazgatási egységeknél, nevesítve: a nemzeti park igazgatóságoknál kellene hagyni.

Ez a fajta megoldás egyáltalán nem lenne egyedüli eset, hiszen Csehországban a Treboni-halastavaknál már van egy ilyen elven működő pénzügyi alap, érdemes lenne annak a működési filozófiáját tanulmányozni és azt a hatályos magyar jogszabályi előírásoknak, és közgazdasági szabályozóknak megfelelően idehaza is életbe léptetni.

3. Itt egy olyan ponthoz érkeztünk, amire ma még nemigen van válasz, jobban mondva: mi, az alapítványnál nem ismerjük a választ.

Nevezetesen: a valóságban van-e olyan közgazdasági értékelési mérési módszer, amivel hitelt érdemlően képesek vagyunk az élővilág élettevékenysége és a halgazdálkodási munkafázisok közötti abszolút kapcsolatot mérni, esetünkben azt, hogy egy adott halastónál/halastórendszernél folytatott gazdálkodás teljes spektruma és a jelen lévő fokozottan védett élővilág tagjainak táplálkozási szokásai milyen "költség-haszon-veszteség" összefüggésben vannak egymással?

Ezek hogyan, mi alapján viszonyulnak egymáshoz, figyelemmel a gazdálkodás során létrehozott/megőrzött élőhely egyéb paramétereire is, pl. fészkelőhelyekre stb.? Mérhető-e ez egyáltalán? Gondoljuk csak el, hogy egy halastónál mennyi védett, ritka állatfaj él és táplálkozik!

Nem beszélve arról, hogy a halastavaknál folytatott gazdálkodás is eltér egymástól: más és más fajtájú és korosztályú halállományok találhatók a tavakban, más és más ezeknek a tavaknak a vízi és parti vegetációja, zavartsága stb., és ez minden bizonnyal hatással van/lehet arra is, hogy ott történetesen melyik védett állatfaj egyedei találják meg a táplálkozási feltételeiket. Fontos kérdés ez, mert ha van ilyen közgazdasági értékelési módszer, akkor annak alkalmazása sok-sok felesleges vitát előzhetne meg; lásd a fentebbi pontokban felvetetteket.

Alább egy elképzelhető, de általunk nem támogatott elképzelésről fejtjük ki gondolatainkat:

1. Az állatlétszám-alapú támogatások a védett állatfajok tekintetében nem kalkulálhatók, lásd erről a fentebbi pontokban írtakat.

A hazánkban élő vidrapopuláció gazdagsága az alábbiakra vezethető vissza, ami azt is bizonyítja, hogy az ilyen állatlétszám-alapú elvárások, amit pedig sokan szeretnének, miért is értelmetlen vadon élő állatfajok esetében.

• A halastavak halbőségük, és többnyire sűrű, vagy területük legkevesebb egyharmadán található összefüggő vízi- és parti vegetációjuk miatt megfelelő környezeti feltételeket biztosítanak a vidra számára: táplálékot, búvóhelyet, fészket, zavartalanságot. Ráadásul számos halastó, csatornáik révén egymással is összefüggő rendszert alkot, így más típusú élőhelyeket is összekötnek, amivel a vidra vándorlását is nagyban elősegítik.
• A vidra ott foglal territóriumot, ahol nem csak a táplálék érhető el számára, hanem - és ez még ennél is lényegesebb -, ahol teljes zavartalanságban tudja elkészíteni a fészkét; ti: a vízi és parti vegetáció borítottsága megfelelő számára.
• Éppen emiatt egy adott halastavon, halastórendszeren folytatott gazdálkodás módja és fázisai alapvetően meghatározzák a vidra helyzetét; nem véletlen, hogy egy-egy halastó, vagy halastórendszer egyes tavainak leengedése és lehalászása, alkalmasint a vízi- és parti vegetációjának gyérítése/irtása során látni a legtöbb kóborló vidrát, olyan egyedeket, akiket a hirtelen jött változás kizavart addigi rejtekükből.
• Tehát, ha a gazdálkodás során szempont az, hogy a területen élő vidrák nyugalma ne sérüljön, akkor mindenféleképpen figyelemmel kell lenni arra, hogy az adott halastó/tórendszer esetében a vízi- és parti vegetáció az összterület legkevesebb egyharmadán összefüggően megmaradjon, valamint közvetlen annak környezetében (pl. nem használt telelőtóban) a táplálékuk is biztosítva legyen.
• Ez utóbbi egyébként, vagyis az, hogy gazdálkodáson kívül eső tóba/tavakba többnyire "értéktelen" halakat telepítenek nagy tömegben, Nyugat- és Észak-Európa szerte az egyik bevett - és többé-kevésbé eredményes - módja a vidra úgynevezett elterelő etetésének is, amivel elérhető, hogy ne szokjon rá azokra a tavakra, ahol értékes halállományt tartanak.
• A vízi- és parti növényzet gyérítése/kiirtása, ha az, pl. egy adott halastó esetében a teljes területet érinti, azzal a hátránnyal járhat, hogy a vidra onnét kiszorul. Ha azonban a már említett nagyságban, vagyis az összterület legkevesebb egyharmadán érintetlenül hagyják a vegetációt, a vidra számára a növényzet gyérítése/irtása nem jár különösebb zavarással. A lehalászások, ha az adott terület környékén a vidra talál magának elegendő táplálékot, úgy szintén nem hathatnak zavarólag.
• Igazából nem szerencsés elképzelés az, amit olyan nagyon sokan szeretnének, hogy egyedszám-pontosan megállapítsuk egy-egy adott területen a vidralétszámot, és ezzel egyidejűleg az általuk elfogyasztott takarmány értékét. Hogy is lehetne ezt megállapítani, amikor minden élőhely más és más paraméterekkel rendelkezik, más és más a tóban/tavakban található halak faj és korosztály összetétele, valamint a vidrán kívül több más takarmány- és halevő állatfaj is előfordul ugyanabban az időben? Nem beszélve arról, hogy a vidraállomány sem állandó, hanem folyamatosan változik az adott élőhelyen: kölykök születnek, majd elhagyják a területet, esetleg a környéken leengednek egy halastavat, így az addig ott élők arra a tóra húzódnak, ahol megmaradt a táplálék stb., így hát egyszerűen képtelenség vidralétszámot megállapítani, de még becsülni is.

A fentebbek írtak miatt kérjük, hogy az állatlétszám-alapú támogatást védett állatfajok esetében ne kezdeményezzék és/vagy ne támogassák.

Kérjük, hogy ha indítványunk elfogadható, akkor ezt támogatni szíveskedjenek! Kérjük, hogy akár támogató, akár elutasító véleményük van, azt írják meg számunkra az első oldalon található elérhetőségeink valamelyikére.

Köszönjük!

Budapest, 2006-09-15.

Az "Alapítvány a Vidrákért" szervezet kuratóriuma nevében:

Gera Pál

ügyvezető elnök