Alapítvány a Vidrákért

Postacím: 1156. Bp., Nyírpalota u. 60.

Telefon: (06) 30-258-3637; E-mail: gerapal@t-online.hu

Tájékoztatás vidrakár-esetek kezeléséhez

A dokumentum összeállításában közreműködött dr. Szili-Kovács Tibor, Huszár Péter, Juhász Krisztina, Povics Noémi, Molnár Mariann, Török Zoltán, Balogh József, Habarics Béla, Monoki Ákos, Hivatal Nándor, Módos Károly, Nechay Gábor, Gera Pál.

A végleges szöveg szerkesztését dr. Szili-Kovács Tibor és Gera Pál végezte el 2006 októberében.

Bevezetés

Az alábbi ajánlás útmutató kíván lenni az esetenként felmerülő vidrakár-ügyekhez, amikoris halgazdálkodók, horgászegyesületek a vidra által okozott - vélt - kártételt jelzik a zöldhatóságok, vagy a nemzeti park igazgatóságok felé. Kérdés: az év mely időszakában várhatjuk leginkább az ilyen jellegű bejelentéseket?

• Tapasztalataink szerint a legtöbb ilyen bejelentés az őszi és téli időszakra esik. Oka ennek, hogy az őszi lehalászások során - ami, hagyományaink szerint október 15-én veszi kezdetét hazánkban - egy adott élőhelyen, pl. egy halastónál élő vidrák a hirtelen jött környezeti állapotváltozás miatt még nappal is elhagyják fészküket. Télen pedig a hóban, vagy a befagyott vízfelületen, akarva-akaratlan is észlelhetők a hátrahagyott nyomjelek: csapák, csúszkálások, táplálékmaradványok stb. Fagyok idején rendszeres, hogy a horgászok/halászok által a jégen vágott lékeket használják a vidrák is, így az ott megfigyelt ki és beszállóhelyeik, és az ezek mellett elfogyasztott zsákmányállataik maradványának a látványa vezet el a kárbejelentésekhez.
• Ugyanakkor a nyári aszályos időszak során is megtörténhet, hogy egy-egy táplálékban gazdag élőhelyen összezsúfolódik az adott térségben élő vidraállomány: pl. halastónál, folyó menti holt- és mellékágaknál, mert a környező kisebb tavak, kisvízfolyások, csatornák kiszáradnak.
• Elmondható, hogy a legtöbb ügyet a hirtelen szem elé kerülő állatok látványa váltja ki, nem pedig a tételesen is bizonyítható kártételük. Vagyis a gazdák és horgászok körében még napjainkban is általános az a tévhit, hogy a halállományban a vidra "tetemes" kárt okoz. A bejelentések kivizsgálása során minderre figyelemmel kell lenni.
• Fontos azt is leszögezni, hogy alkalmasint egy-egy probléma nem egyéb, mint a helytelen gazdálkodás miatt elveszett, vagy az orvhorgászok által kifogott és elvitt halállomány pótlására törekvő igyekezet.

Útmutató vidrakár-esetek ügyében

• Általános, minden élőhely-típusra (horgásztóra, halastóra, összefüggő halastórendszerekre, folyó menti holt- és mellékágakra, kisvízfolyásokra stb.) alkalmazható megoldás nem adható vidrakár-ügyekre. Magyarázata ennek, hogy még egy-egy élőhely-típus is változatos lehet, pl. egy több száz hektáros összefüggő halastó-rendszer, vagy folyó-menti holtágak láncolata is megannyi egymástól eltérő feltételeket nyújthat. Így a felmerülő problémákat mindenféleképpen az adott helyszínen, bejárással kell megvizsgálni.
• A terepbejárás során a vidra jelenlétének megléte és/vagy hiánya állapítható csak meg, míg a pontos egyedszám-meghatározás gyakorlatilag nem lehetséges. A vidra jelenlétét egy-egy élőhely-típusnál elsősorban az alábbi nyomjelek alapján ismerhetjük fel.

1. Bélsár

Bélsara jellegzetes színű, szagú és összetétele is egyedi, ezáltal nehezen téveszthető össze más emlősfajéval. A friss bélsár felszíne nyálkás, általában zöld színű, míg a régi száraz és szürke. A jelölőhelyen általában egymás közelében, de szétszórtan helyezkednek el. Előfordul azonban, hogy piramisszerűen felpúpozza.

Elsősorban olyan pontokra koncentráljuk a keresést, amelyeket az állat nagy valószínűséggel jelölőhelyként is használhat. Folyónál, kisvízfolyásnál és csatornánál az átívelő hidak alatt, a belógó fák törzsén, vízműveknél a zsilipek, gátak környékén érdemes keresni. Tavaknál legelőször a vízteret tápláló, illetve levezető csatornák be és kifolyását kell megvizsgálni. Itt általában zsilipeket találunk, amelyeket az állat csak úgy tud kikerülni, ha kimászik a szárazföldre.

2.Lábnyom

Nyomolvasásra elsősorban a lehalászások idején, valamint télen van lehetőség, vagy ha az állat "puha" talajon jár: homokon, sárban, hóban, jégen. Gyakori, hogy a jobb és baloldali lábnyoma között kivehető vaskos farkának a lenyomata is. A lábnyom alapján történő azonosítás ennek ellenére nem könnyű, ugyanis ritkán rajzolódik ki a láb teljes formája: a széle beomlik, hó befújja stb. Ezért, ha a lábnyom meghatározásában nem vagyunk biztosak, célszerű követni, amíg más, egyértelmű vidra jelenlétét igazoló nyomot nem találunk.

3.Csúszkálások

Télen, hóesés után a csatorna vagy a folyóparton találkozhatunk ezzel a nyommal, tekintve, hogy a vidra nagyon szeret játszani. Az állat a vízpart vagy a töltés tetejéről a hasán csúszva ereszkedik le a part széléig, de gyakran előfordul, hogy közvetlenül a vízbe, majd újból és újból megismétli ezt. Az így hátrahagyott nyom jellegzetes "csatorna" alakú.

Ugyanakkor a jégen vágott lékeknél is rendszeres lehet a csúszkálás, hiszen ott megy be a vízbe, és ott száll ki a vízből a vidra; ilyenkor többnyire a zsákmányának maradványait is megtalálhatjuk a lék mellett.

4. Táplálékmaradványok

Zsákmányának zömét a hal teszi ki, míg a második legjelentősebb táplálékállatai a kétéltűek. Tápláléklistáján szerepelhetnek még rovarok, madarak, igaz elsősorban költési időszakban és kis számban kisemlősök, illetve hüllők is.

További gyakorlati szempontok a felmérésekhez

Fontos szempont: a károk hiteles felmérésére jelenleg nincs megfelelően kidolgozott és alkalmazott módszertan hazánkban. 1997-ben az "Alapítvány a Vidrákért" szervezet kezdeményezésére Somogyfajszon tartott három napos vidraszemináriumon összeállított kárfelmérési módszertan javaslat ugyan alkalmas lehet egy-egy ilyen probléma megoldására, de azt, ha erre valóban igény mutatkozik, pontosítani szükséges.

Lényeges szempont az is: egy adott területen, pl. összefüggő halastórendszernél, holt- és mellékágaknál, stb. élő vidrák pontos létszámát, valamint egy-egy terület vidraeltartó-képességét meghatározni rendkívül nehéz, sőt, gyakorlatilag lehetetlen. Ugyanakkor eleve értelmetlen felvetésnek tartjuk mindkét fogalmat, és ez úton is tisztelettel kérjük, hogy ezeket a jövőben vidrakáresetek felmérése során ne akarják megállapítani és/vagy megállapíttatni.

Halastavak esetében elsősorban a telelőtavak azok, ahol a vidra komoly pusztítást végezhet, de azokat a gazdának egyfelől érdeke, másfelől pedig kötelessége megvédenie. A tavak védelmének kötelezettségét a hatályos magyar természetvédelmi jogszabály is előírja, továbbá a halászatról és horgászatról rendelkező törvény is megfogalmazza, mint az adott terület tulajdonosának/bérlőjének kötelezettségét. A teleltető tavak általában azok, amelyekhez, ha bejut, valóban komoly kárt okozhat a vidra. Ezek a tavak azonban majdnem mindenhol központi elhelyezkedésűek, miután eleve a könnyű hozzáférés és ellenőrzés miatt a halászház, a szivattyútelep, a betonút mellett, vagy azok közelében helyezkednek el. Ezeknek a tavaknak a védelme ebből kifolyólag könnyen megoldható, hiszen folyamatos rálátása van a halőrnek, sok helyen a világítást is kiépítették, hogy a tolvajokat meg lehessen látni, adott esetben itt tartják a kutyákat is.

Kárfelmérések során nagyon fontos, hogy tudatosuljon a gazda számára: gazdálkodása során valamennyi észlelt pusztulást nem terhelhet a természetvédelem nyakába, hiszen, mint termelő egységnek eleve számolnia kell gazdasági kárral, értsd alatta: azzal is, hogy alkalmasint védett állatfajok egyedei is "vámot szednek" a tóból/tavakból. Fogas kérdés: milyen mértékű rugalmasságot várhatunk el a gazdától, mondjuk, a telepített állomány 5, 10, esetleg 15 %-os elvesztését?

Itt érkeztünk el a kártérítés/kártalanítás problémájának a lényegéhez. Mert jönnek sorban a megválaszolhatatlan kérdések:

• Hogyan lehet mérni egyáltalán az állatfajok egyedei által okozott "károkat"?
• Érdemes-e mérni?
• Egyáltalán mit is nevezhetünk kártételnek egy természetes víznél, egy halastónál, egy horgásztónál?
• Mi alapján állapítjuk meg, hogy mit "pusztított" a vidra, mennyit a halevő vízimadarak, mennyit vittek el az orvhalászok, mennyi hal pusztult el betegségben, mennyi úszott el a rosszul záró zsilipeknél stb.?

Mindezek a kérdések egyet bizonyítanak: a kárfelmérések és az azokra alapozott kártalanítások egyfelől értelmetlenek, másfelől nagyon nehezen valósíthatók meg, így a jövőben mindenféleképpen kerülendők. Ezért a jövőben jó lenne, ha elsősorban az élőhelyek fenntartása, a gazdálkodás támogatása kerülne előtérbe, amit tudatosítani kell a gazdákkal is. Elsősorban a különféle pályázati és támogatási rendszerek által kínált élőhely-fenntartási és élőhely-kezelési lehetőségekre kell felhívni a figyelmüket, pl. a Natura 2000-hez kapcsolódó lehetőségek - már ha valóban életbe lépnek -, az agrár-környezetvédelmi pályázatok, az unió által finanszírozott különféle pénzalapok említhetők stb.

Vidrakártétel felvételezése során az alábbi tényezőkre érdemes tekintettel lenni

Jelenleg azonban még, ha kárbejelentés érkezik a zöldhatósághoz, vagy a nemzeti parkhoz, azt ki kell vizsgálni. Alább összefoglaltuk, hogy az ilyen esetekben mire érdemes figyelemmel lenni.

1. Mi alapján feltételezik a vidra előfordulását, illetve károkozását a területen? Előfordul, hogy a gazdálkodó vagy a halőr nem ismeri jól a fajt és összetéveszti más emlőssel, pl.: a nyesttel stb. Amennyiben a károkozásának kézzel fogható nyomai vannak, érdemes megvizsgálni a harapásnyomokat, illetve a tetemeket, ugyanis a vidra zsákmányszerzésének vannak jellegzetességei; zsákmányának mindig a fejét, kopoltyúját kezdi ki először, míg más fajok többnyire a hal lágyékrészét bontják meg.
2. Honnan közelíti meg a vízfelületet a vidra? Amennyiben a területen állandó a vidra jelenléte akkor életnyomait is megtaláljuk: bélsarát, a kitaposott közlekedőhelyeit, a táplálékmaradványokat stb.
3. Hány vidrát szoktak látni a területen? Általában "sok", vagy "rengeteg", vagy "több tucat", vagy "több család" vidra van a kérdéses területen. Ezek azonban többnyire a bejelentők képzelőerejének a szülöttei. Előfordulhat persze, hogy adott időben több vidra is birtokolhatja a területet, amit csupán alapos bejárással, és az eltérő mérettartományú lábnyomok alapján becsülhetünk, mert a mai ismeretünkkel az egyedpontos létszám meghatározására még nem tudunk hiteles választ adni. Ennél a kérdéskörnél soha ne engedjük magunkat belevinni abba a csapdába, hogy egy adott terület vidraeltartó-képességéről véleményt formálunk, amit szintén képtelenség megállapítani.
4. Az év melyik hónapjában kimagasló a károkozás?
5. Ha nagyobb tórendszerről van szó, akkor azon belül hol okozza a legnagyobb kártételt a vidra, pl.: a teleltető tavaknál stb.?
6. Milyen halfajokkal telepítik a vízteret?
7. Milyen megelőzési módszereket alkalmaztak a károkozás elkerülése érdekében?
8. Eleget tettek-e a hatályos törvényi előírásoknak (természetvédelmi-, halászati jogszabályok)?
9. Milyen halfajokat zsákmányol és milyen méretűek ezek a halak?
• A kárbejelentők szinte mindig azt vallják: a legértékesebb és legnagyobb termetű halakat dézsmálja a vidra. Ez nem feltétlen igaz, sőt az esetek zömében valótlanság, amivel a terület gazdája a vélt károkozás mértékét igyekszik a maga számára kedvezőbb színben feltüntetni. Az ilyen jellegű "túlbecslés" majdnem minden vidrakár-bejelentés során előfordul, erre számítani kell.
• A vidra többnyire az alig tenyérnyi halakat zsákmányolja, az ennél nagyobb mérettartományú halak elfogása ritka, de előfordulhat. Ilyen esetben elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy az adott területen miért kényszerült a vidra a termetesebb halzsákmány "kifogására", pl. milyen módon jutott be arra a tóra, ahol az ilyen halakat tartják.
• Előfordulhat, hogy a kárbejelentés arról szól: hirtelen nagyon sok látható haltetem marad az adott élőhely partján. Ilyenkor biztosak lehetünk benne: ott vidranőstény lakik a kölykeivel, akik éppen a vadászfortélyok elsajátításának idejét élik. A vidra ilyenkor valóban hajlamos arra - életkorának 3-6 hónapos időszakában -, hogy az elfogyasztott zsákmányon felül öljön. Valamennyi, hazánkban élő menyétféle kölykei hasonlóan cselekszenek életkoruk bizonyos szakaszában, ez a tulajdonság akár közös határozóbélyegnek is mondható e fajokra nézve. A "túlzott zsákmányolás" azonban idővel elmúlik, általában a fél évet elért vidra már nem öl csupán a zsákmányolás kedvéért.
• Fontos azonban: ha ilyen bejelentés érkezik, a parton található haltetemeket szinte mindig a legapróbb, alig néhány centiméter testnagyságú halak teszik ki, lévén a süldő vidrák még csak ezeket képesek önállóan elfogni. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ebben az időszakban a termetesebb halaknál sebzések, és ebből eredően betegségek és elhullások előfordulhatnak, hiszen a kisvidrák többnyire ezeket is űzik, és ilyenkor megsebezhetik azokat.
• Abban az esetben, ha az esetleges kárbecslés során nem egyezik a gazda és a hivatalból eljáró szakember véleménye, kérhető hullaték-analízis, vagyis a bélsár vizsgálata, aminek során egyértelműen megállapítható a vidra által elfogyasztott halak faja és mérettartománya. Ez azonban hosszú ideig tartó, költségigényes folyamat.

Védekezési lehetőségek vidrakárok elkerülése érdekében

A kárbejelentések kivizsgálása során mindenféleképpen fel kell hívni a gazdák figyelmét a különféle védekezési eljárások alkalmazásának a lehetőségére, amelyeket röviden összefoglaltunk.

Elöljáróban leszögezzük: a különféle védekezési lehetőségek nem mindig járnak eredménnyel. Többnyire azoknál az élőhelyeknél várható tőlük siker, amelyekre a vidra csupán rájár, vagyis jelenléte ott a zsákmányolásra korlátozódik. Az ilyen területek általában két hektárnál kisebbek, vízi és parti vegetációjuk pedig gyér, vagy hiányzik. A két hektárnál nagyobb területeknél a védekezési eljárások igen költségesek, alkalmasint értelmetlenek is. Ennek magyarázata: az ilyen területek legtöbbször a zsákmányon kívül biztosítják azokat a feltételeket is: búvóhelyet, vízi- és parti vegetációt, amelyek a vidra számára lehetővé teszik a területfoglalást. Így eleve a területen már bent lakik a vidra, ahonnét elüldözni nagyon nehéz, egyébiránt nem is javasolt megoldás.

• Riasztások. Alkalmazásuk csak a védekezési eljárásokkal kombináltan érdemes.
  • Azokon a szakaszokon, ahol fokozott a vidra károkozása futóláncon tartott kutya távol tudja tartani az állatot.
  • Riasztólövések leadása, illetve folyamatos emberi jelenlét.
  • Őrtüzek gyújtása az éjszakai órákban.
• Védekezések. Kerítés, villanypásztor. Olyan, általunk is javasolt megoldások ezek, amelyek egy-egy elemére elvárható lenne az állami támogatás: pályázattal, kedvezményes-hitellel.
• Elterelő etetés. Nagyobb halgazdaságok esetében vidraetetőt lehet kialakítani, amely elvonhatja az állatokat a többi víztérről. Alkalmazásuk során a kisebb, gazdaságosan nem üzemeltethető tavak fehérhallal (keszegfélékkel) való telepítése, illetve a lehalászás során visszamaradó egyéb hallal történő "feltöltése" javasolható. Fontos: kialakításuk során figyelemmel kell lenni arra, hogy alkalmazásukr csak nagyon körültekintő felkészülés mellett kerülhet sor, pl. telelőtavak, vagy értékes halállományt tartó tavak esetében csak azok alapos megvédése mellett ajánlható.
• Gyérítés. Nem javasolt mégis alkalmazható megoldás. Alkalmazása esetén javasolt, hogy arra csak télidőben kerüljön sor: november elejétől - február végéig. Fontos szempont a következő: a halastavaknál többnyire nőstények "keríthetők kézre", és tekintve, hogy a vidra párzása egész évben megfigyelhető, így még a téli hónapok során is előfordulhat, hogy vemhes, vagy fiait vezető nőstényt lőnek le.
• Befogás és szabadon engedés. Nem javasolt mégis alkalmazható megoldás. Álláspontunk: csak télidőben engedélyezzék: november elejétől - február végéig. Újbóli szabadon engedésük során szempont kell legyen, hogy lehetőleg abban a kisrégióban nyerjék vissza a szabadságukat, ahonnét kifogták őket.