Alapítvány a Vidrákért
Bemutatkozás       Kiadványok       Hírek       Kapcsolatok      

 

Az "Alapítvány a Vidrákért" szervezet, idén nyáron (koraősszel) indított programja keretében, folytatni szeretné a vidra magyarországi állomáynának felmérését.

1995-ös megalakulásunk óta ellátjuk e munka koordinátori szerepét, és idén azt szeretnénk, ha a felmérési-időszak végére nem maradna az országban fehér folt, vagyis hazánk teljes területét lefedő elterjedési-térképet tudnánk összeállítani(elenleg cca. az ország 80%-ról vannak adataink).

Arra kérlek Benneteket, hogy jelezzétek vissza: a szervezetetek részt tudna-e vállani ebben a munkában (ez azt jelenti, hogy kérdőíveket küldünk ki, és az ott megfogalmazott kérdésekre kell válaszolni; ennek a vidra életének alapfokú ismerete is feltétele)

Nagyon sokat tudnátok segíteni azzal is, ha értesítenétek erről a felmérésről olyanokat (halászokat, horgászokat, vadászokat)akik ismerhetik/találkozhatnak vidrával, megadva számukra valamennyi elérhetőségünket.

Feltehető, augusztus második felében kerítünk sort arra, hogy a felmérőíveket, valamint a felméréshez szükséges információkat tartalmazó segédanyagot kipostázzuk, addig az ideig a munkában részt vállalók "összeírása" történik. (A Nemzeti Parkok, a halászati-, horgászati- és vadászati szervezeteket magában foglaló országos egyesületek - kamarák -, már jelezték segíteni akaró szándékukat). Nagyon jó lenne, ha minél több természetvédő szervezet is eképpen tenne.

Várjuk a segítségeteket!

Elérhetőségeink:

Postacím: Alapítvány a Vidrákért - 1156. Bp., Nyírpalota u. 60.

Telefon: (06) 30-258-3637.

E-mail: Gera Pál

Köszönettel: Gera Pál (az alapítvány ügyvezető elnöke)